Budaörs, 10.26.


     A Kőzúzón edzőtáborozó U12-es korosztályunk ezúttal Budaörsön mérette meg magát a kiemelt Bozsik tornán. Az edzések, gyakorlások közé beékelt budaörsi mérkőzéseken az eddigi legjobb produkciójukat hozták a srácok, és 3 győzelem mellett 1-1 döntetlen és vereség lett végül a mérleg.

     A hazai Liver FC ellen végig jó felfogásban, harcosan játszottunk, és Erik góljával 1:0-ra nyertünk. Egy meccs szünet következett, majd a Veresegyház ellen úgy győztünk Benő és Ágó góljaival 2:1-re, hogy kapusunk mindössze egyszer ért a labdához (azt is lábbal), a gólról nem tehetett. Szünet nélkül következett a Gödöllő, és hihetetlen kezdés után (Csabi labdaszerzése, labdatartása és átadása után Ágó lőtte ki a hosszú sarkot) 8 mp után már vezettünk, majd egy újabb távoli Ágó bombával 2:0-ra legyőztük a fehéreket. Ez volt a csúcspont, ezek után fokozatosan fáradtunk, és bár a Cegléd ellen is sokáig vezettünk, az utolsó pillanatban bekapott peches góllal végül 2:1-re kikaptunk. A végén a Dunakeszi ellen kiegyenlített mérkőzésen 0:0 lett a végeredmény.
     Játékosaink többsége ezen a napon végre hozta amit tud, és néhányan az eddigi átlaguk fölött is teljesítettek. Ez azt eredményezte, hogy újra az első Bozsikon látott hozzáállást és mutatott játékot láttuk a srácoktól, és a hat csapat között ezúttal eredményességben is a legjobbak voltunk, bravó gyerekek!

Egyéni értékelés:

Németh Péter (k): osztályzat: 8. Feledtette az előző gyengélkedését, koncentrált és nagyon jól védett, ragadt hozzá a labda. Méltán kapta ő az oklevelet.

Szemere Huba: 6. Sokat dolgozott a szélén és belső védőben is. Előfordultak nála technikai hibák, néhányszor kritikus helyzetben nem találta el a labdát, és az első három meccs után igencsak elfáradt.

Tamási Zsolt: 7. Belső védőben megbízhatóan, keményen és határozottan játszott, és többször jól segítette ki a társait. A labdákat sokszor nem tudta jól kiemelni és a támadásokhoz sem tudott ezúttal fellépni.

Kövesdi Péter: 9. Nagyszerűen futballozott, végig vezére volt a csapatnak. Ha kellett, cselekkel vitte fel a labdát, hogy gólt lőjünk belőle, ha kellett, becsúszva szerelt utolsó emberként. Alig volt rossz döntése volt, bravó!!!

Digruber Zsombor: 6. Az utolsó mérkőzéstől eltekintve koncentráltan és kifejezetten hasznosan játszott. A végére elfáradt fejben, és rengeteg helyezkedési hibát vétett, és így  mögé kerültek a bal szélen.

Gaszt Benedek: 6. Egyértelműen jobban játszott, mint eddig. Végre csak a focival foglalkozott, és tette a dolgát. Szép gólpasszt adott és rúgott egy gólt is, de még mindig sokszor veszíti el a labdát és csak késve próbálja visszatámadni az ellenfelet.
 
Máté Erik: 8. A szokásos levakarhatatlan közép-közepet játszotta, űzte-hajtotta az ellenfelet, és nagyon hasznosan focizott. Igyekezett a mélységi passzokat játszani, ezek azonban még sokszor pontatlanok voltak. Ezzel együtt ő is az eddigi legjobbját hozta, és gólt is szerzett.

Kiss-Haypál Gergely: 6. Jól kezdett, és amíg fejben bírta, jól ment a játék is neki. Végre a visszazárásokat is igyekezett megcsinálni, de továbbra is vannak üresjáratai. Technikai hibák is előfordultak nála, és könnyen lemondott az egyéni játékról. Amikor felvállalta, szép cselsorozatokat láttunk tőle, és ő is rúgott gólt.

Egervári Ágoston: 8. Újra a góllövő cipőjét hozta el, mindhárom találata bravúros volt. Gólratörően, motiváltan, nagy akarattal játszott, és amikor felvállalta a cselezést, jól meg tudta húzni a jobb szélen. Néha viszont kapkodott (védőként középre passzolt labda, alibi passz hátrafelé), és nem jól döntött.

Jancsó Csaba: 6. Nagyon hullámzó volt a teljesítménye, az elején képtelen volt egy labdát átvenni, a védője is meg-megelőzte, és pontatlanul is játszott. Ő a végére szedte össze magát, és ekkor már labdaszerzéseket (egyikből azonnal gólt szereztünk), szép cseleket, jó átadásokat, és harcos 1:1 elleni játékot is láttunk tőle.

Jánovszki Dominik: 5. Nagyon fontos, hogy van olyan játékosunk, akit be tudunk állítani a csapatba, és tudja mi a dolga. Fejben készen van a játékra, megbízható, azon kell dolgoznunk, hogy a technikai lemaradását és mozgáskordinációját fejlesszük.

Rozgonyi Bence: 5. Vajmi keveset mutatott abból, amit tud. Lassan és rengeteg hibával játszott, alig láttunk tőle jó megoldást. A cselei ritkán jöttek be, és sok labdát eladott a saját térfélen. Az utolsó mérkőzésen – amikor középen játszott – végre az akaraterejét legalább felvillantotta, és igyekezett keményen felvállalni a párharcokat. Ennél több kell!