A mérkőzés kedvezően indult számunkra. Már a 4. percben egy pompás akció végén Rubó helyezett az ellenfél kapujába (1:0). A 15. percig mezőnyfölényben játszottunk, amikor a játékvezető, egy tizenhatoson belüli összecsapásnál súlyosan tévedett a kárunkra. Kiállította a Csutakot és tizenegyest ítélt ellenünk (1:1). Tíz emberrel is próbáltunk támadni és egy az ellenfél ötösén belüli párharcnál, amit a Rubó megnyert és a labdát gólba akarta éppen juttatni, a játékvezető ismét tévesen kifelé szabadrúgást ítélt. A Cegléd az emberelőnyét lassan mezőnyfölényre váltotta, de a 44. percig ezt nem tudta gólra váltani. Ekkor, a nem mindennapi játékvezetésnek köszönhetően, a Cegléd 3 méteres les állásból ismét betalált (1:2). A II. félidőben, fiatal csapatunk nagyon elfáradt, nem tudta tartani ellenfelünk nyomását, így a végeredmény 1:6 lett.

A játékvezető súlyos hibákat vétett ellenünk, így fordulhatott elő, hogy ezen a mérkőzésen biztos győzelem helyett, súlyos vereséget szenvedtünk.

A részletes jegyzőkönyv itt megtekinthető >>>